Influenza-hírek
Negatív az új típusú influenza vírus gyorsteszt eredménye annál a betegnél, akit május 13-án délután Budapesten, a VII. kerületből szállítottak be a László Kórházba. A beteg háziorvosa értesítette a mentőszolgálatot, hogy feltétezhetően az új influenza vírussal fertőzött beteg jelentkezett nála. A gyanúra az adott okot, hogy a beteg a Ferihegyi repülőtéren egy Los Angelesből egy szomszédos országba továbbrepülő ismerősével találkozott és rövid időt vele töltött. A mentőszolgálat védőöltözékben küldte a helyszínre személyzetét, így szállították be őt az új típusú influenza vírus gyógykezelésére Budapesten kijelölt László Kórházba.
A WHO honlapján elérhető az akkreditált nemzeti PCR víruslaboratóriumok listája. A frissített felsorolásban immár 112 intézmény szerepel, köztük az ÁNTSZ Országos Epidemiológiai Központja.
Magyarország hivatalosan akkreditált víruslaboratóriummal rendelkezik, mely minden évben részt vesz a WHO által szervezett PCR körvizsgálatban és mindig 100%-os pontossággal teljesít mind a szezonális, mind az egyéb vírusvizsgálatokban. A WHO honlapon megjelent lista a GISN Information Centre fórum felhívása alapján készült, melyben nem a hivatalos nemzeti laboratóriumok szerepelnek, hanem csupán azok, akik egy tevékenység, a PCR diagnosztika képességei alapján kérték regisztrálásukat.
Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42

